Uncategorized

Így lett egy sima fotózásból lánykérés

Amikor megszületett a döntés, hogy mostantól ez lesz az életünk, elsőként szerettük volna egy olyan fotózást szervezni, ahol megmutathatjuk, hogy kik is vagyunk mi valójában. Akkoriban sokat futottam az erdőben, és jól kifigyeltem minden kis fénysugarat, így a helyszín nem volt kérdés. Már csak azért kellett imádkozni, hogy időben kezdjen zöldellni az erdő, és hogy Réka és Gellért is benne legyen a modellkedésben.

Gellérttel már nagyon rég óta ismerjük egymást, így tőle kérdeztem meg, hogy mit szólnának hozzá, egyébként is azt tapasztalom, hogy ilyen téren a fiúk adják be nehezebben a derekukat. Na most nem így lett. Feltettem a kérdést, mire Gellért a legnagyobb természetességgel közölte:

Már úgyis régóta keresem az alkalmat, hogy megkérjem a Réka kezét.

Bumm! Hát innentől már egyáltalán nem rólunk szólt ez az egész, hanem Réka és Gellért eljegyzéséről. Nagy izgalommal vetettük bele magunkat a feladatokba, megtartottuk a helyszínbejárást, skicceltünk, terveztünk, aztán következett Réka ruhapróbája. Ő ugye semmit sem sejthetett a kérői szándékról, úgyhogy a 2 hetes egyeztetések közepette nagyon kellett koncentrálni, hogy még véletlenül se szóljam el magam az izgatottságtól. Persze kérdezgettem, hogy “milenneha”, és mindig nagyon cukikat mondott, úgyhogy szuperinspiráló volt a készülődés minden pillanata.

Jancsi feladata volt a fotózás, két asszisztensével, Karinával és Szilveszterrel turbózták tovább az egyébként is csodás fényeket. Benővel papír fejdíszeket álmodtunk meg, amiket tökéletesen meg is valósított, hiszen ez a specialitása (Ecohunt), Bence pedig a videó részről gondoskodott (igen, 2 Bencénk van). A dekorkellékek szállításában a sárkányfesztes fiúk is segítettek, a tortát pedig Erika (Erika süteményei) szolgáltatta, aki egyből tudta mire volt szükségem. A ruhát Zsófi adta, a meghívó kivitelezését pedig Verura (Limes Laser) bíztam. Azt kell mondjam, minden tökéletesre sikerült, és Eszter cselló játéka még feledhetetlenebbé tette a napot.

Rékával tényleg sikerült elhitetni, hogy ez csak egy fotózás, olyan körültekintő volt, hogy még gyűrűt is hozott magával, hogy igazi menyasszonyként tündökölhessen a fotókon.

Ötlet, koncepció: Havasi Betti (Amavi)
Fotó: Miklóssy János
Videó: Gratzál Bence
Virágdekoráció: Havasi Betti
Papírdekoráció, fejdíszek: Koós Bence (EcoHunt)
Grafikai tervezés: Havasi Betti
Meghívó kivitelezés: Limes Laser
Torta: Árvai Erika (Erika süteményei)
Köszönjük a ruhát Zsófinak!
Modellek: Réka és Gellért
Zene/Music: Lianne La Havas, Elusive
Helyszín: Zebegény

A jeles eseményről készült videónkat itt nézhetitek meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük